Ha valamit az óceánban töltött évek alatt megtanultam, az az, hogy mindig hinni kell. Hinni a végzetben, a szerelemben, a kalandokban, az álmokban. Tudni, hogy nem válnak maguktól valóra, keményen meg kell dolgozni értük, mert ezt a hegyet nem lehet zsebre tett kézzel megmászni. Hiszen a baj ott kezdődik, mikor valaki azt várja: a siker csak úgy az ölébe pottyan. Én már tudom, hogy tenni kell a boldogságunkért. Hogy harcolhatunk, küzdhetünk, eleshetünk, és felállhatunk ezen az úton. Aki pedig nem indul el rajta, kihagy mindent, amit úgy neveznek: élet.
Én nem akartam egy lenni közülük, de az időm rohamosan fogyott. Nem mindenki hisz a sellőkben, a tündér keresztanyákban, vagy úgy általában véve a csodákban. Pedig igenis létezünk! Mit gondoltál, a Hold magától mozgatja a tengereket? Vagy a csillagok maguktól világítanak éjszaka? Hallottam mindenféle zagyvát már, sok mindennel akarták az emberek magyarázni a varázslatot, de mi is tettünk róla, hogy legyen mi mögé elbújnunk. De mi igenis ott élünk a világban, a hétköznapi emberek háta mögött! Az óceán fenekén, vagy akár a partmentén, egy lombos erdőben, vagy sziklás hegységben ha jól figyelsz, érezheted a varázslatot. Ugyanúgy láthatsz hableányokat, tündéket, vagy mágusokat, mint a mesemondók, akik olyan személyek, akiket a nagyobb hatalmak, mint a tenger ura, Triton, a Déli tündér, vagy a Nagy varázsló közel engedett hozzánk. Akadnak azonban olyan regék, amiket valaki rosszul írt meg, vagy idővel teljesen más sztori lett belőlük. Hallottad már Ariel és Erik herceg történetét? Vagy ismered Sohaországot? Mert én igen... Kíváncsi vagy az eredeti történetre? Arra, amelyik nem ment át évszázados deformálódáson? Most előtted állok, én, Ariel Sea. Az igazi Ariel.
Ha valaki azonban éjszaka kiülne egy sziklás öbölbe, és türelmesen hallgatná a szél fújását, a hullámok zúgását, meghallaná azt a lágy, negédes énekhangot, ami egy-egy sellőtől eljut a tengerpartig. Azt a hangot, amit mi csak úgy nevezünk: a tenger hívó szava...
Én nem akartam egy lenni közülük, de az időm rohamosan fogyott. Nem mindenki hisz a sellőkben, a tündér keresztanyákban, vagy úgy általában véve a csodákban. Pedig igenis létezünk! Mit gondoltál, a Hold magától mozgatja a tengereket? Vagy a csillagok maguktól világítanak éjszaka? Hallottam mindenféle zagyvát már, sok mindennel akarták az emberek magyarázni a varázslatot, de mi is tettünk róla, hogy legyen mi mögé elbújnunk. De mi igenis ott élünk a világban, a hétköznapi emberek háta mögött! Az óceán fenekén, vagy akár a partmentén, egy lombos erdőben, vagy sziklás hegységben ha jól figyelsz, érezheted a varázslatot. Ugyanúgy láthatsz hableányokat, tündéket, vagy mágusokat, mint a mesemondók, akik olyan személyek, akiket a nagyobb hatalmak, mint a tenger ura, Triton, a Déli tündér, vagy a Nagy varázsló közel engedett hozzánk. Akadnak azonban olyan regék, amiket valaki rosszul írt meg, vagy idővel teljesen más sztori lett belőlük. Hallottad már Ariel és Erik herceg történetét? Vagy ismered Sohaországot? Mert én igen... Kíváncsi vagy az eredeti történetre? Arra, amelyik nem ment át évszázados deformálódáson? Most előtted állok, én, Ariel Sea. Az igazi Ariel.
Ha valaki azonban éjszaka kiülne egy sziklás öbölbe, és türelmesen hallgatná a szél fújását, a hullámok zúgását, meghallaná azt a lágy, negédes énekhangot, ami egy-egy sellőtől eljut a tengerpartig. Azt a hangot, amit mi csak úgy nevezünk: a tenger hívó szava...
